Ikonfestés – hogyan készülnek az ikonok? 1.

Én magam nem vagyok ikonfestő, az alábbiak olvasmányélményeimből és ikonfestőkkel való beszélgetésekből szövődtek. Nem véletlen, hogy az ikonfestést nem könyvekből, hanem egy hiteles mester iránymutatásai alapján tanulták évszázadok óta – szóval ezek  a bejegyzések inkább csak ízelítők azoknak, akik szeretik az ikonokat, és szeretnék tudni, mennyi munka van egy-egy darabban.

Elöljáróban néhány alapelv

Az ikonok nem leírni, ábrázolni akarnak valamit, hanem jelenvalóvá tenni a láthatatlant. Az ikon nem bemutatni, hanem valamit elmondani, tanítani akar. Ehhez néhány technikai módszert használ.

Ezek közül az egyik a „fordított perspektíva”. Egy átlagos kép – reneszánsz óta – arra törekszik, hogy reprodukálja, hogyan látunk: ami távol van kisebbnek, ami közel van nagyobbnak mutatja. Ez a lineáris perspektíva.

 ez a lináris perspektíva

Az ikonokon nem ezt láthatjuk, hiszen azok mintegy Isten szemszögéből mutatják be a világot: mivel Ő mindenütt jelen van, egyszerre több nézőpontból látja a dolgokat: elölről és hátulról is (és ez nekünk milyen jó:). Így az ikonokon az épültek, térbeli tárgyak vonalai felénk futnak, mintegy bennünk érnek össze, hiszen az a cél, hogy az ikon mondanivalója bennünk leljen visszhangra. A képen látható Istenanya elszenderedése freskó egy részlete talán jól illusztrálja a „fordított perspektíva” más nézőpontját. (Azért az idézőjel, mert történetileg ez volt előbb, tehát ez az eredetei, a lineárist csak később „találta fel” Giotto).

„A fordított perspektíva tudatos alkalmazása következtében az ikonkép semmiben sem hasonlít a földi világra, az ikonokon nincs téri mélység, a megjelenített figuráknak nincs tömegük, síkba lapított árnyképek, mert nem evilági testi mivoltukban kívánják őket ábrázolni, hanem a másik világban való létezést felcsillantani a hívő előtt.”(1)

A térhasználat másik jellemzője, hogy gyakran több eseményt is ábrázolnak az ikonon. Ilyenkor gyakran a központi mondanivaló a legnagyobb, és a többi – gyakran más időben és helyen történő – epizód e köré épül. Ez a jelenség átvezet minket az ikonok időn kívüliségének témájához. Mivel Isten örökkévaló, az örök jelenben él, az ikonok pedig az Ő látásmódját mutatják be, tehát az ikonokon ne is keressük az időbeliség logikáját.

Jobboldalon egy Krisztus születése ikont láthatunk a fentiek illusztrálására.  A központi mondanivaló, a megszületett Gyermek Máriával középen található. A jobb felső sarok közelében: az örömhírt hirdető angyalok, jobb alsó sarokban a csodás eseményeken elmélkedő Szent József; a bal alsó sarokban a születés ikonok tipikus jelenete az újszülött fürdetése; a bal felső sarokban pedig a három bölcs (vagy király) érkezik ajándékokkal.

Ezekkel a megoldásokkal az ikon arról tanúskodik a számunkra, hogy Isten az időn és téren túl létezik.

A térbeli és időbeli technikai megoldásokon kívül a színek és fények különleges használatát kell még megemlítenünk: az ikonokon nincs árnyék; a kép mintegy belülről ragyog. Ahogy a megdicsőült állapotban – hiszen ezt jeleníti meg az ikon – nincs szükség fényforrásra, úgy az ikonokon sincs helye árnyéknak. Ez a hatás részben a színek egymásra felviteléből, másrészt a tojástempera használatából fakad (ld. lejjebb).

Az ikonkészítés menete:

Az itt található leírás inkább csak egy kis ízelítő, semmiképp sem gyakorlati útmutató, hiszen az ikonfestés tipikusan olyan tevékenység, amelyet a gyakorlatban, egy mestertől lehet ellesni.

Hagyományosan a felkészüléssel kezdődik az ikonfestés: ez egyrészt szellemi – minták keresése, másrészt lelki felkészülést– imádságot és böjtöt – jelent. A szellemi munka, a mintakeresés, nem is mindig olyan egyszerű: megfelelő, kánoni mintákat tartalmazó kézikönyveket már Konstantinápolyban is használtak, az első ilyen orosz kézikönyv 1551-ből való(2). A kiválasztott mintát aztán persze arányítani kell a kívánt mérethez. (Ez a fénymásolók korában már csak néhány egyszerű mozdulat, de pár évtizeddel ezelőtt még feltételezett némi matematikai ismeretet:) Az ábrázolt fejét övező dicsfénynek túl kell lógnia az ikon keretén, mintegy túlmutatni rajta, hiszen ez a mennyeit jelzi, amely egy kis festett kép számára sosem lesz teljesen befogadható. Ami pedig az imádságot illeti, nem csak a festés elkezdése előtt, hanem az egyes folyamatok között – előtt is imádkoztak, mintegy imádkozva festettek, így válhatott az ikon maga is imádsággá.

Az ikonkészítéshez csak természetes anyagokat használnak – az egész teremtett világ siet az ikonfestő segítségére: a festékek ásványi porokból, a fa, a vászon a növényvilágot; az enyv, a tojás, az ecsetek mókusszőre az állatvilágot képviselik.

1. fatábla kiválasztása, előkészítése

Ikonfestésre általában kemény fát (pl. dió, bükk, cédrus) szoktak kiválasztani. Ennek egyrészt praktikus okai vannak, másrészt elvi megfontolásból is: ikont – elvileg – nem szabad törékeny, sérülékeny dologra (pl. üveg) festeni, hiszen a az ikon az egyház hitéről tesz tanúságot, márpedig az szilárd, és csorbíthatatlan. A fatáblának álló formátumúnak kell lennie, mert az Isten felé mutat.

Az előkészítés fő feladata a későbbi vetemedés megakadályozása: legtöbbször több fatáblát rögzítenek egymáshoz, vagy az alapnál keményebb fából a hátoldalon fecskefarkú ékekbe merevítést készítenek. Ezután az egész felületre átlósan négyzethálót szoktak karcolni a festendő felületre. Ezután következik az enyves előkezelés: állati eredetű enyvet feloldva (már ez sem egyszerű:) alaposan lekezelni a fatáblát, kétszer.

Természetesen közben és minden egyes réteg felhordásánál meg kell várni, amíg alaposan kiszárad. (Egy-egy száradási ciklus akár 12-24 órán át is tarthat!) Majd az így kezelt fára egy meleg enyvvel átitatott vászon felragasztása következik. Ez praktikusan szintén a vetemedés ellen hat, szimbolikusan pedig arra az első ikonra utal, melyet ma is „Nem emberkéz alkotta ikon”-nak neveznek.  Minden ikon alapja ez az arc, az emberré lett Isten arca.

2. gipsz alap, a lekvasz felkenése

Ez a legnehezebb művelet, ízelítőül egy rövid részlet a teendőkből: „a bőrenyvet 12 órára be kell áztatni 8-10-szeres térfogatú hideg vízbe, ezután vízfürdőben melegíteni (de nem forralni)”. A gipsz alap, vagy lekvasz tulajdonképpen enyv és gipsz keveréke. Ezzel kell a táblát lealapozni, 8-12 (!) rétegben. Minden réteget hagyni kell száradni, majd óvatosan csiszolni kell. Ha jól dolgozott a mester, akkor egy fehér, tükörsima és légbuborék mentes felületet kapott.

Ezzel elkészült az alap, jöhet a festés. Ugye nem is olyan egyszerű?

Képek ikonfestésről, ikonfestőkről:

diavetítés