Én magam nem vagyok ikonfestő, az alábbiak olvasmányélményeimből és ikonfestőkkel való beszélgetésekből szövődtek. Nem véletlen, hogy az ikonfestést nem könyvekből, hanem egy hiteles mester iránymutatásai alapján tanulták évszázadok óta – szóval ezek  a bejegyzések inkább csak ízelítők azoknak, akik szeretik az ikonokat, és szeretnék tudni, mennyi munka van egy-egy darabban.

Elöljáróban néhány alapelv

Az ikonok nem leírni, ábrázolni akarnak valamit, hanem jelenvalóvá tenni a láthatatlant. Az ikon nem bemutatni, hanem valamit elmondani, tanítani akar. Ehhez néhány technikai módszert használ.

forditott perspektiva1Ezek közül az egyik a „fordított perspektíva”. Egy átlagos kép – reneszánsz óta – arra törekszik, hogy reprodukálja, hogyan látunk: ami távol van kisebbnek, ami közel van nagyobbnak mutatja. Ez a lineáris perspektíva.

 ez a lináris perspektíva

 

Az ikonokon nIstenanya elszenderedéseem ezt láthatjuk, hiszen azok mintegy Isten szemszögéből mutatják be a világot: mivel Ő mindenütt jelen van, egyszerre több nézőpontból látja a dolgokat: elölről és hátulról is (és ez nekünk milyen jó:). Így az ikonokon az épültek, térbeli tárgyak vonalai felénk futnak, mintegy bennünk érnek össze, hiszen az a cél, hogy az ikon mondanivalója bennünk leljen visszhangra. A képen látható Istenanya elszenderedése freskó egy részlete talán jól illusztrálja a „fordított perspektíva” más nézőpontját. (Azért az idézőjel, mert történetileg ez volt előbb, tehát ez az eredetei, a lineárist csak később „találta fel” Giotto).

A fordított perspektíva tudatos alkalmazása következtében az ikonkép semmiben sem hasonlít a földi világra, az ikonokon nincs téri mélység, a megjelenített figuráknak nincs tömegük, síkba lapított árnyképek, mert nem evilági testi mivoltukban kívánják őket ábrázolni, hanem a másik világban való létezést felcsillantani a hívő előtt.”(1)

A térhasználat másik jellemzője, hogy gyakran több eseményt is ábrázolnak az ikonon. Ilyenkor gyakran a központi mondanivaló a legnagyobb, és a többi – gyakran más időben és helyen történő – epizód e köré épül. Ez a jelenség átvezet minket az ikonok időn kívüliségének témájához. Mivel Isten örökkévaló, az örök jelenben él, az ikonok pedig az Ő látásmódját mutatják be, tehát az ikonokon ne is keressük az időbeliség logikáját.

Jobboldalon egy Krisztus születése ikont láthatunk a fentiek illusztrálására.  A központi mondanivaló, a megszületett Gyermek Máriával középen található. A jobb felső sarok közelében: az örömhírt hirdető angyalok, jobb alsó sarokban a csodás eseményeken elmélkedő Szent József; a bal alsó sarokban a születés ikonok tipikus jelenete az újszülött fürdetése; a bal felső sarokban pedig a három bölcs (vagy király) érkezik ajándékokkal.

Ezekkel a megoldásokkal az ikon arról tanúskodik a számunkra, hogy Isten az időn és téren túl létezik.

A térbeli és időbeli technikai megoldásokon kívül a színek és fények különleges használatát kell még megemlítenünk: az ikonokon nincs árnyék; a kép mintegy belülről ragyog. Ahogy a megdicsőült állapotban – hiszen ezt jeleníti meg az ikon – nincs szükség fényforrásra, úgy az ikonokon sincs helye árnyéknak. Ez a hatás részben a színek egymásra felviteléből, másrészt a tojástempera használatából fakad (ld. lejjebb).

Az ikonkészítés menete:

Az itt található leírás inkább csak egy kis ízelítő, semmiképp sem gyakorlati útmutató, hiszen az ikonfestés tipikusan olyan tevékenység, amelyet a gyakorlatban, egy mestertől lehet ellesni.

Hagyományosan a felkészüléssel kezdődik az ikonfestés: ez egyrészt szellemi – minták keresése, másrészt lelki felkészülést– imádságot és böjtöt – jelent. A szellemi munka, a mintakeresés, nem is mindig olyan egyszerű: megfelelő, kánoni mintákat tartalmazó kézikönyveket már Konstantinápolyban is használtak, az első ilyen orosz kézikönyv 1551-ből való(2). A kiválasztott mintát aztán persze arányítani kell a kívánt mérethez. (Ez a fénymásolók korában már csak néhány egyszerű mozdulat, de pár évtizeddel ezelőtt még feltételezett némi matematikai ismeretet:) Az ábrázolt fejét övező dicsfénynek túl kell lógnia az ikon keretén, mintegy túlmutatni rajta, hiszen ez a mennyeit jelzi, amely egy kis festett kép számára sosem lesz teljesen befogadható. Ami pedig az imádságot illeti, nem csak a festés elkezdése előtt, hanem az egyes folyamatok között – előtt is imádkoztak, mintegy imádkozva festettek, így válhatott az ikon maga is imádsággá.

Az ikonkészítéshez csak természetes anyagokat használnak – az egész teremtett világ siet az ikonfestő segítségére: a festékek ásványi porokból, a fa, a vászon a növényvilágot; az enyv, a tojás, az ecsetek mókusszőre az állatvilágot képviselik.

1. fatábla kiválasztása, előkészítése

Ikonfestésre általában kemény fát (pl. dió, bükk, cédrus) szoktak kiválasztani. Ennek egyrészt praktikus okai vannak, másrészt elvi megfontolásból is: ikont – elvileg – nem szabad törékeny, sérülékeny dologra (pl. üveg) festeni, hiszen a az ikon az egyház hitéről tesz tanúságot, márpedig az szilárd, és csorbíthatatlan. A fatáblának álló formátumúnak kell lennie, mert az Isten felé mutat.

Az előkészítés fő feladata a későbbi vetemedés megakadályozása: legtöbbször több fatáblát rögzítenek egymáshoz, vagy az alapnál keményebb fából a hátoldalon fecskefarkú ékekbe merevítést készítenek. Ezután az egész felületre átlósan négyzethálót szoktak karcolni a festendő felületre. Ezután következik az enyves előkezelés: állati eredetű enyvet feloldva (már ez sem egyszerű:) alaposan lekezelni a fatáblát, kétszer.

Természetesen közben és minden egyes réteg felhordásánál meg kell várni, amíg alaposan kiszárad. (Egy-egy száradási ciklus akár 12-24 órán át is tarthat!) Majd az így kezelt fára egy meleg enyvvel átitatott vászon felragasztása következik. Ez praktikusan szintén a vetemedés ellen hat, szimbolikusan pedig arra az első ikonra utal, melyet ma is „Nem emberkéz alkotta ikon”-nak neveznek.  Minden ikon alapja ez az arc, az emberré lett Isten arca.

2. gipsz alap, a lekvasz felkenése

Ez a legnehezebb művelet, ízelítőül egy rövid részlet a teendőkből: „a bőrenyvet 12 órára be kell áztatni 8-10-szeres térfogatú hideg vízbe, ezután vízfürdőben melegíteni (de nem forralni)”. A gipsz alap, vagy lekvasz tulajdonképpen enyv és gipsz keveréke. Ezzel kell a táblát lealapozni, 8-12 (!) rétegben. Minden réteget hagyni kell száradni, majd óvatosan csiszolni kell. Ha jól dolgozott a mester, akkor egy fehér, tükörsima és légbuborék mentes felületet kapott.

Ezzel elkészült az alap, jöhet a festés. Ugye nem is olyan egyszerű?

Képek ikonfestésről, ikonfestőkről:

 

 

Felhasznált irodalom:

M. Győrffy Anikó: Ikonfestés CSER Kiadó, Budapest, 2009.

Olga Popova: Az ikon. Stílustörténeti kalauz a VI. századtól napjainkig. Műkincshatározó sorozat. Officina ’96 Kiadó (1996)

Idézetek:

(1) M. Győrffy im., p. 5. (Nagy Márta előszava)

(2.) M. Győrffy im. p. 59.

 

Google+PinterestShare

Mi az Ön véleménye? Itt megoszthatja:

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>